Tévhitek Peruról

1. Mindenhol lámák és alpakák legelésznek

Persze előfordulnak ezek a kedves kis emlősök Peru szinte egész területén, azonban kicsit torz képet fest a legtöbb Peruról készített fotó, reklám, hiszen ezek által a legtöbben (én is) úgy képzeljük el ezt az országot, hogy minden sarkon van egy láma vagy alpaka. Ennyire azért nem gyakoriak, legalábbis a nagyvárosok környékén biztos, hogy nem. Nyilvánvaló, hogy ha kicsit vidékiesebb helyekre utazunk vagy elmegyünk valahova kirándulni akkor már nagyobb eséllyel fogjuk látni ezeket a ,,kis” jószágokat. Cusco-ban sajnos- mint a világ legtöbb pontján ahol ha üzletet érzékelnek az emberek- nem egyszer lehettünk szemtanúi pórázon tartott alpakáknak, akikkel természetesen pénzért cserébe lehetett fotózkodni. Ez nem éppen a legautentikusabb formája a ,,lámalesnek”, de érdemes tudni, hogy ilyen is létezik. Természetes élőhelyükön azonban, az Andok mentén, háborítatlan formájukban is meg lehet őket figyelni.

Gondoltam teszek egy kis kitérőt, mivel kevesen tudják, de az alpakkán és a lámán kívül még két másik, hasonló, a tevék családjába tartozó faj él itt az Andok környékén, nevezetesen a guanaco (ejtsd: guanakó) és a vicuña (ejtsd: vikunnya). Mind a négy különböző faj, mégis nagyon hasonlítanak, úgyhogy gondoltam írok róluk egy két alapvető információt:

Láma: az említett négy faj közül ez a legnagyobb állat, mérete 1,5-2 méter között van. Hosszú, felfelé álló, banán formájú fülekkel rendelkeznek. Szőrméje vékonyabb szálakból áll, így a bundájából készített gyapjú közép árkategóriás, azonban a helyiek évezredek óta előszeretettel használják meleg ruhadarabok készítésére, hiszen nagyon hasznos a hideg ellen. Szelídek és kedvesek, mindemellett nagy segítséget nyújthatnak egy többnapos, vagy akár hetekig tartó andoki túra során ha túl sok nehéz csomaggal rendelkezünk, ugyanis saját testsúlyuk egynegyedét gond nélkül bírják cipelni hosszabb távon is.

Alpaka: kisebbek mint a lámák, méretük körülbelül a fele mint a kedves ,,unokatestvérüknek”. Kisebb, körte formájú szimmetrikus füleikről könnyen felismerhetőek. Általában csordákban közlekednek az Andok hegyláncolatának füves-bokros területein. Egyre népszerűbb a világ több táján is háziállatként tartani jámbor és ellenállhatatlan természetük miatt.

Az alpaka gyapjú az egész világon ismert egyik legdrágább és legminőségibb gyapjúféle, még a kasmírnál is puhább. Mivel ezek az állatok a természetben 22 féle színben jelennek meg, ezért az alpaka szőrméből előállított fonálból készített ruhadarabok rengeteg árnyalatban készülhetnek el.

De hogy vajon miért ez a legminőségesebb anyag? Többek között azért, mert hipoallergén (azaz jóval kevesebb a rájuk adott allergiás reakció mint más szövetek esetében), nem tartalmaz lanolint (ez az az összetevő egyes szövetekben amik miatt szúrosnak, irritálónak érezzük a bőrünkhöz dörzsölődő kötött anyagokat); elvezeti a nedvességet, hűtő-fűtő hőszabályozó hatása van; ellenálló a poratkákkal szemben; illetve elnyeli az ultraibolyasugárzást is (ami az andoki magasságoknál egyébként egy igen hasznos funkció).

Vicuña: ez a kis barnás színű jószág az alpakának a háziasítatlan rokona. Néhány elmélet szerint a háziasított szerény alpakákat a vicuñákból tenyésztették ki, bár ezzel sokan nem értenek egyet. Mindenesetre, kinézetük valóban igen hasonló. Természetük azonban igencsak különböző, ezek az állatok félénkek és maguknakvalóak, nem éppen keresik az ember társaságát. Peruban védett faj, hiszen sajnos a kihalás szélén állnak. Szőrméjük és az abból készített gyapjú szintén hasonló tulajdonságokkal bír, mint az alpakáé. Már az inkák idejében is csak állítólag a leghíresebb kormányzók és a királyság rendelkezett vicuña gyapjúból készült ruhadarabokkal.

Drámaian lecsökkent egyedszámuk miatt rendkívül sok szabály övezi őket, tiltott levadászásuk mellett például nyírni is csak 3 évente lehet egy adott állatot.

Guanaco: a másik kevésbé ismert Andoki tevefaj. A szintén nem házíasított guanaco-t barna hátáról, fehér pocakjáról és szürke pofijáról ismerhetjük fel. Szintén a védett állatok közé tartozik. A szárazabb hegyi régióban élnek a még szabadon lévő példányok, illetve nagy részüket rezervátumokban lehet megtalálni. Ha az alpaka a vicuñára hasonlít leginkább, akkor bátran mondhatjuk, hogy a guanaco pedig a láma ,,testvére”. Külsejük a rokonságukra vonatkozóan megintcsak árulkodó jel, hiszen nagyon hasonlít a megjelenésük. Természetes ellenségük az andoki puma, a jaguár, valamint borjaikra szintén nagy veszélyt jelentenek a kondorkeselyűk.

2. Jó idő van

Mondjuk ez így egy elég pontatlan kijelentés, hiszen elég relatív az, hogy kinek mi számít jó időnek, az viszont biztos, hogy én sokaktól hallottam már ezt az elképzelést, mondván, hogy Peruban ,,mindig jó meleg van”. Ez nagyon sok perui városra igaz, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ez az ország majdnem 14-szer nagyobb, mint Magyarország (területe: 1285220km2 míg Magyarországé: 93036km2) illetve legmagasabb pontja 6768 méteren helyezkedik el (Mount Huascarán). Ezek az adatok mind arra a következtetésre adnak okot, hogy nincs egységesen mindenhol jó idő, verőfényes napsütés. Sőt, Peru időjárás szempontjából rendkívül szélsőséges, rengeteg hátizsákos turistának meggyűlik a baja a megfelelő ruhadarabok kiválasztásával.

Összehasonlításképpen, míg Magyarország az Északi-sarkkör és a ráktérítő között helyezkedik el, addig Peru a Föld déli féltekén, az egyenlítő és a baktérítő között található meg, emiatt pedig a Trópusi égövbe soroljuk (Magyarországot pedig a mérsékelt égövezetbe). (Egyébként Peruban, az ország elhelyezkedése végett ha esti órákban felnézünk az égre európaiként, kétségbeesetten tapasztalhatjuk, hogy a Holdon kívül nem biztos, hogy sok más égitestet felismerünk... a déli félteki csillagképek teljesen mások, mint például az általunk jól ismert Göncöl szekér).

Biztos sokan emlékeznek még arra, amikor általános iskolában meg kellett tanulni a bizonyos nevezetes szélességi körökhöz tartozó éghajlati övezeteket, majd az ezekhez tartozó időjárásbeli tulajdonságokat, eltéréseket. Nem akarok ezzel senkit untatni, csupán arra akartam kilyukadni, hogy a trópusi égövre többek között jellezmő a trópusi monszun szélrendszer. Röviden összefoglalva: az év felében állandóan esik. Míg nálunk általában minden évszak egyértelműen hozza magával különleges sajátosságait, és könnyedén megkülönböztethetőek (még ha az utóbbi időkben ez egy kicsit fel is borult volna), addig Perut igen nehéz lenne ilyen szempontból kategorizálni. Jobb megközelítés a hivatalos besorolás, miszerint Peruban három jól megkülönböztethető tájegység található meg: parti síkság, középső-Andok vonulatai illetve az Amazonas medence, eszerint tehát a legfőbb három éghajlati egység: óceáni, hegyvidéki és trópusi.

Az óceán hűtő fűtő hatására szerintem még mindenki emlékszik, ez nagyon jellegzetes Peru északi részén a partmenti városokban. Bar ezen a nevezetességi fokon a földrajzi helyzetből következtetve közel sem kellene olyan hűvösnek lennie mint amilyen itt az időjárás valójában; ez a jelenség azonban a Humboldt-áramlatnak köszönhető. Emiatt az áramlat miatt alakult ki a kopár, sivatagos jellegű partvidék, mely egészen a Peru déli részén található Atacama nevű sivatagig húzódik.

Az Amazonas medence területén tipikus ,,dzsungeles”, trópusi éghajlat uralkodik. Jellemző rá a 28-30-fokos hőmérséklet, magas páratartalom, illetve a majdnem fél évig tartó, folyamatos esőzés.

Az Andok mentén húzódó települések pedig tipikus hegyvidéki éghajlattal rendelkeznek, melyekre általánosan jellemző hogy a hőmérséklet egész évben alacsonyabb, a csapadék pedig több, mint a környezetében lévő alacsonyabb területeké. A hegyvidéki éghajlatnak több olyan jellemzője is van, mely nagyon függ az adott terület magasságától, igy nehéz róla általánosságban beszélni. Az viszont örök igazság, hogy minél feljebb merészkedünk, annál inkább csökken a páratartalom és kisebb a légnyomás, valamint kevesebb az oxigén (emiatt alakul ki a magashegyi betegség például). Minden hegységre igaz, hogy ha elér egy bizonyos magasságot, egy ponton az évi középhőmérséklet 0 C fok alatt marad, ami azt eredményezi, hogy több hó esik, mint amennyi elolvad, ezt nevezzük hóhatárnak. Peruban is vannak ilyen területek, az állandóan hóval borított gyönyörű Ausangate hegycsúcsot is ide sorolhatjuk.

Punoban például nagyon érdekes az időjárás, én még mindig nem tudtam megszokni. Az esős évszak például szeptembertől márciusig tart, ami annyit tesz, hogy mindennap annyi csapadék esik, mintha dézsából öntenék, elárasztva az utcákat, ellehetetlenítve mindennemű közlekedést. Ha szerencsénk van akkor ez általában este történik, ilyenkor pedig a napközbeni órákra gyönyörű napsütés jellemző.

Viszont nagyon kell vigyázni a nappal, nem véletlen, hogy az Altiplano lakosainak öltözékének egyik legfontosabb ruhadarabja a széles karimájú keménykalap, hiszen az UV sugárzás olyan erős, hogy 10 perc alatt égő pirossá éghet az ember. Nem viccelek, tényleg 10 perc, én pont karácsonykor a teraszon üldögélve feledkeztem meg csekkolni az időt, és mit ne mondjak, meg is lett az eredménye. Egyébként fél óránál többet nehéz is a napon tölteni, mivel olyan erősnek érződnek a sugarak, mint a sivatagban. Viszont ha az ember kicsit meg akar bújni az árnyékok adta biztonsagos területeken, akkor arra kell számítani, hogy pár perc után szinte biztos, hogy kabát és pulóver után fogunk vágyakozni, és pillanatokon belül elkezdünk fázni. Ez a jelenség annak köszönhető, hogy ilyen magasan már nincs atmoszféra ami megtartaná a nap melegét.

3. Elég az angoltudás

Bár angolul beszélni legalább minimális szinten a mai világban már majdhogynem alap dolognak számít, főként Kelet-Európában, sajnos nem mindenhol van ez így. Mi magyarok jobb esetben már kiskorban értesülünk általában az idegen nyelvek elsajátításának fontosságáról, valamint arról, hogy mennyi lehetőség tárul ezáltal elénk.

Ez így is van, s bár a világ legtöbb pontján megfelelő angoltudással az ember simán megállja a helyét, vannak országok, ahol sajnos ez nem lesz elég.

A spanyol nyelvvel kapcsolatban az a szerencse, hogy a második legtöbbet használt nyelv az angol után, ezért viszonylag sokan tanulják is.

Peru sajnos azon Dél-Amerikai országok közé tartozik, ahol a közoktatásra szinte semmi hangsúlyt nem fektet a kormány, ezáltal megfosztják az állampolgárokat az olyan lehetőségektől, amiket például pont egy idegen nyelv elsajátítása ajánlhat. Bár én személy szerint nem bánkódtam sosem azért, hogy spanyol nyelvtudásomat kell mindig használnom, sőt, kifejezetten örülök neki hogy ennyit gyakorolhatom és fejleszthetem, de nem mehetek el észrevétlenül a tények mellett.

Nyilvánvalóan velem is előfordult, hogy egy bizonyos szónak csak az angol megfelelője jutott eszembe. Ilyenkor, ha az adott nyelven (angolul) próbáltam megértetni magam a helyiekkel, akarva akaratlanul be kellett látnom, hogy ez nem fog menni. Peruban ugyanis rettentő kevesen beszélnek angolul. Sőt, sajnos azt kell mondanom, hogy nagyobb az esély arra, hogy nem fogunk olyan emberrel találkozni aki beszél angolul egész utazásunk során. Limában persze kicsit jobbak az arányok, de még a legtöbb turistaszállóban is idegen dolognak számít az angol nyelvtudás.

A közoktatás általános szintjének szükséges fejlesztésének megtagadása mellett az is hozzájárul ehhez a jelenséghez, hogy a peruiak nagy többsége nem nagyon utazik el úgymond világot látni, csak egy kis százalékuk. Sokan egész életükben nem hagyják el az országot. Persze ez nem azt jelenti hogy belföldön nem utaznak, hiszen az viszont igen gyakori dolog, hogy a családok szétszóródnak a nagyobb városokban, így a családtagok ország különböző részein élnek. Ez egy ekkora területű és ilyen csodákat, természeti kincseket rejtő országban viszont abszolút megérthető. Ez viszont azt jelenti, hogy nincs igazán szükségük a spanyol nyelv használatán kívül másra.

Mivel azonban rengeteg francia turista utazik Peruba, ezért azon kevesek, akik elköteleződnek egy új nyelv megtanulása mellett javarészt a francia nyelvet választják. Szóval ne lepődjünk meg, ha hamarabb tudjuk megértetni magunkat franciául, mintsem angolul!

A munkahelyemen, az étteremben több érdekes vendég is megfordult már. Emlékszem, az egyik ilyen érdekes találkozó során, egy Limából származó, 30 éven át Németországban élő úrral beszélgettem, aki egyébként idegsebészként dolgozott ott. Amikor megkérdeztem, hogy mégis mi okból jött vissza Peruba, azt felelte, hogy már ideje volt meglátogatnia a családját, valamint időt szakítania egy hosszabb pihenésre. Pár hónappal többet maradt a tervezettnél, végül ahogy egyre jobban megtapasztalta saját bőrén a Peru és Németország közötti különbségeket, úgy érezte, hogy kötelességgel tartozik szülőhazája felé. Ezért eldöntötte, hogy végleg otthagyja munkahelyét, karriert váltott, politikus lett egy saját maga által alapított pártban, mely sajnos még nem tett szert nagy hírnévre, a beszámolója alapján becsületes és erkölcsös szándékra épül. Őt leginkább az oktatás minősége, valamint annak sokszor teljes hiánya zavarja, ezért elsősorban ezen kíván változtatni, de emellett meg sok infrastrukturális dolgot is megemlített nekem. Őszintén kívánom neki, hogy összejöjjön egy sikeres pályafutás, s hogy mindig megtartsa ezt a becsületes hozzáállást, ne rontsa meg a politika világa!

Egy másik úriemberrel való beszélgetésemre is tisztán emlékszem, ez is egy érdekes találkozó volt. Ő egyből angolul kezdett el beszélni hozzám, akcentus nélkül. Mint kiderült, a férfi bő 10 évet dolgozott ügyvédként Amerikában, élt Limában is, viszont Punoban született (a Punoi régióban még ritkább, hogy valaki angolul beszéljen). Üdülés céljából jött haza, valamint azzal a szándékkal, hogy felmérje a terepet szintén az oktatás megreformálásával kapcsolatban. Neki egyébként két fia van, mindketten kétnyelvűek, az Egyesült Államokban élnek és ott is járnak neves egyetemekre. Az úr viszont már nyugdíjas, de így is a fejébe vette, hogy valamit tenni szeretne azért, hogy többi honfitársának is megadódjon az a lehetőség ami neki, az angol nyelv ismerete által.

4. ,,Nem kell készpénz, jó a kártya!’’

Nyilván milliószor kényelmesebb és sok esetben praktikusabb hitelkártyán tárolni vagyonunkat, főleg egy olyan utazás során ahol a rengeteg csomag mellett nincs még arra is kapacitása az embernek, hogy folyamatosan ellenőrizze pénzkészletét. Bár sok helyen (de mint szinte minden esetben ez is főként Limára jellemző), elfogadnak kártyát fizetéskor, azért korántsem olyan gyakori dolog mint otthon. Nekünk ezzel sokszor meggyűlt a bajunk, ugyanis állandó jelleggel fordult elő, hogy a következő városba való utazáskor azt az információt kaptuk, hogy “persze persze, mindenhol lehet kártyával fizetni!”- na hát ez azért enyhe túlzás, úgyhogy kicsit vegyük át, hogy is mennek ezek a ,,pénzezős” dolgok itt Peruban.

Először is, Peru hivatalos pénzneme nem más mint a ,,perui sol” (sol peruano, egyébként a sol napot jelent) melynek hivatalos rövidítése “PEN”. 1 sol 2021. júliusában körülbelül 60 forintot ért, jelenleg pedig kb. 100 forint- az utóbbi időben az inflációnak köszönhetően rendkívül fluktuál az értéke- valamint az 1 solnál kisebb értékek az úgynevezett centek, azaz ,,céntimo-k”: 100 céntimo egyenlő 1 sol-lal, a legkisebb pénznem pedig 10 céntimo. Pénzérmékből van 10, 20, 50 céntimo illetve 1, 2, 5 sol. 10 soltól kezdve papírpénzként működik a dolog, melyekből pedig a következők léteznek: 10, 20, 50, 100, valamint a legnagyobb értékű papírpénz; 200 sol.

Bár a sol a hivatalos pénznem, sok helyen elfogadnak dollárt is, de ha valahol mégsem, akkor nem kell elkeseredni, hiszen nagyon gyakoriak a pénzváltók, ahol általában becsületes munkát végeznek és nem gyakori a turisták átverése. Mindenesetre azért érdemes megnézni interneten előre az aznapi árfolyamot, hogy tisztában legyünk az árakkal, de általában nem szokott ilyen téren probléma lenni. Viszont ne számítsunk digitális képernyőn megjelenő azonnal frissülő árfolyamokra, ezek a váltók ugyanis általában pici üzletek, melyekben egy vagy két ember dolgozik egy régi számológépen. Megvan ezeknek a helyeknek a sajátos hangulata, az biztos.

Váltáskor először mindig kérdezzünk rá, hogy mennyit kapnánk a váltani kívánt összegért, tisztázzuk a pénznemeket és ha szükséges, kérjük meg az eladót, hogy a számológépen is mutassa meg az összegeket (egyébként ezt általában nem kell kérni, alapból kiszámolják es megmutatják a turistáknak, hiszen nem elvárt dolog hogy mindenki tudja spanyolul a komplexebb, nagyobb számok megnevezéseit).

Reklamációra a vásárlás után nagyon nincs lehetőség, hiszen általában csak egy kis cetlit kapunk bizonylatként, szóval tényleg érdemes előre megtervezni mindent.

Ha ismert helyre megyünk (például ami megjelenik a Google Maps-en, vagy amit ajánlanak nekünk a szállóban) akkor szinte biztos hogy nem lesz probléma a pénzváltás során.

A kártyákkal kapcsolatban pedig alapból kiesnek a nem dombornyomott hitelkártyák. Revolut-ot például jelenleg még lehet használni, ugyanúgy, mint bármelyik bank külföldön is érvényes kártyáját. Viszont a maximum, ahol ezeket elfogadják, azok az éttermek, szállodák, esetlegesen szupermarketek (már ahol van ilyen- az egyik legismertebb üzletlánc a Plaza Vea). A legtöbb kisboltban is csak készpénzzel lehet fizetni, még olyan ismert helyeken is, mint Cusco. Taxinál, piacon, sőt; néha még a buszpályaudvarokon sem számíthatunk arra, hogy majd egy kártyaérintéssel le fogunk tudni rendezni minden szükséges kiadást.

Itt viszont következik az a probléma, hogy akkor mégis hol vegyünk fel készpénzt? Aggodalomra semmi ok! A legtöbb bank rendelkezik külföldi kártyát is elfogadó automatával. Ezzel viszont sokszor az a probléma, hogy magas díjat számolnak fel érte, összegtől függően persze, de minimális esetben is van, hogy plusz 20 sol-t levonnak a tranzakcióért- ami nem annyira kedvező, szóval jobb ha előre számolunk ilyen plusz költségekkel.

Az automaták többségéből sol-ban és dollárban is vehetünk fel készpénzt. Általában van lehetőség angol nyelvű menüre is, de ha éppen nincs, akkor a “retiro” és “cuenta de cheques” opciókat kell választani készpénzfelvételnél. Ne lepődjünk meg viszont, hogy a legtöbb automatánál egzakt összegek vannak felsorolva, nem lehet saját, egyéb összeget megadni. (20 sol, 100 sol, 200, 400, 600 sol, általában ezek a választható összegek). Illetve az sem ritka jelenség, hogy kifogy a készpénz az automatából és várni kell egy-két órát a felmentő seregre, azaz a pénzszállító kamion és a szakmunkások segítségére. Érdemes mindenképp reggel elintézni az ilyen teendőket, nem pedig az utolsó pillanatra hagyni, mert ilyen téren sajnos semmire sincs garancia, főleg a Limától távol eső városokban.

5. Rossz közbiztonság

Bár ez a téma is azok közé tartozik melyeknél az általánosítás nem a legegyszerűbb dolog az ország mérete miatt, de mindenképp kell róla néhány szót szólni.

Gyakori mendemonda hogy a minden Dél-Amerikai ország veszélyes; mindenhol a drogkartell tevékenykedik, bűnözők szabadon rohangálnak fegyverekkel, vagy éppen az, hogy az utcán bárki bármikor megkésel egy európai turistát 3 dollárért is. Na hát ez azért így elég téves állítás, úgyhogy vegyük sorra a tényeket.

Egyrészt nem lehet egy ekkora kontinenst egy kategóriába besorolni. Igen, vannak országok ahol jelentősebbek az említett problémák, de adott országokon belül is óriási eltérések lehetnek.

A gyakran emlegetett kartell problémák egyébként inkább az északi országokra jellemzőek. Ecuador, Chile, Peru, Argentína, Paraguay illetve Uruguay ilyen szempontból nem, vagy szinte alig érintettek. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a felszín alatt biztosan vannak ,,rosszban sántikáló” egyének, szervezetek, még ezekben az országokban is.

Perut sokan a lámákon és a Machu Picchu-n kívül még a kokainnal asszociálják (ahogy sok más Latin-Amerikai országot is), amire sajnos a legtöbb esetben alapul szolgál a tény, hogy bizony itt is működnek olyan titkos üzletek, melyek kihasználják a szent növényből előállított szer üzleti potenciáját. Ez azonban turistaként szinte egyáltalán nem észrevehető, Perura nem jellemzőek a filmekben látott utcai ,,gang” harcok, lövöldözések, vagy a civil embereket is reszketésben tartott aktív drogkereskedelem. Persze azért fontos tudni, hogy itt vannak olyan környékek, kerületek ahova még a helyiek sem szívesen mennek, de általánosságban az az igazság, hogy turistaként szinte 100% hogy nem fogunk ilyesmit tapasztalni.

Arról, hogy civileknek mennyire könnyen, vagy éppen ellenkezőleg, nehezen lehet beszerezni fegyvereket, sokat nem tudok. Az viszont bizonyos, hogy Peruban országszerte rengeteg rendőr van. Ez annak köszönhető, hogy igen jól keresnek, valamint, hogy a rendőri tanfolyam elvégzése is igen egyszerű. A végzettség megszerzése érdekében ugyanis sokkal kevesebb követelményt kell teljesíteni, mint például Magyarországon.

Minden rendőr hord magánál fegyvert, sőt az is gyakori, hogy pisztolyukat kibiztosítva, kezüket rajta tartva állnak készenléti helyzetben bankok, vagy akár éttermek előtt... Elsőre elég ijesztő látvány, de valójában ez lehet hogy csak a fegyelmezettség megőrzésére szolgál, nem tudom. Mindenesetre még soha nem voltam szemtanúja semmilyen attrocitásnak.

Katonák közül is rengetegen mozognak az utcákon, nekik még profibb a felszerelésük. Egyébként a civilekkel és turistákkal nem szemétkednek, szerintem a cél tényleg inkább a külföldieknek fenntartott nyugalom, ezáltal pedig a jobban növekvő turizmus, gazdaság.

Érkezésünk előtt sok olyan sztorit hallottunk, hogy a pénzt fehérneműbe, a telefont pedig az övtáskába kell elhelyezni, meg hasonlók. Természetesen így is készültünk, de az az igazság, hogy kellemeset csalódtunk. Hangsúlyozom, hogy ezek a saját tapasztalataink, és lehet, hogy csak nekünk volt szerencsénk- nem tudom- mindenesetre igyekeztem mindig objektív módon is szemlélni az utcai életet, hogy tisztább képet kapjak arról, hogy milyen is valójában a perui közbiztonság.

Ebből a szempontból egyébként a ,,legrosszabb” kerület ahol voltunk, az a limai Los Olivos lenne, ez a reptérhez egyik legközelebb eső része a fővárosnak. Több helyi is mondta, hogy nagyon vigyázzunk, ugyanis a bűnözők előszeretettel rabolják ki a “gringokat”. Valóban nem a legrendezettebb ez a kerület, de ahhoz képest hogy a 16 kg-os hátizsákokkal, plusz még 2-3 kistáskával és egyéb holmival a kezünkben kellett néha sétálnunk, nem ért minket semmilyen ellenünk irányuló támadás, vagy lopás kísérlete. Nyilvánvalóan nekem óriási biztonságérzetet adott párom jelenléte, de igazából egy pillanatig sem féltem. Az emberek kedveseknek tűntek, nem keresik a bajt, sőt, kifejezetten segítőkészek.

Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy Peruban az átlagmagasság férfiaknál 165.3 cm, míg a nőknél 152.9 cm. Ugyanezen adatok a magyar férfiaknál 179.14 cm, nőknél pedig 165,84 cm, én pedig a 173 cm-es magasságommal nem éreztem azt a fenyegető érzést, hogy bárki egy támadás során a földbe tudna tiporni...

Szóval még Los Olivos-an sem történt velünk semmi negatív esemény ilyen téren. Nyilvánvalóan este azért nem mentünk ki az utcára, de soha nem éreztük magunkat feszengve. Bár a helyiek sokszor említették, hogy a valódi kihívás az a Callaos nevű környék lenne, hiszen oda még ők is félnek eljárni. (Igazából ezt csak hallásból tudom alátámasztani, én még soha nem jártam arrafelé).

Ahogy mentünk tovább utunkon, méginkább csak nagyobb biztonságban éreztük magunkat. Valójában minden olyan helyszín, ahova a turisták is ellátogatnak, viszonylag biztonságosnak mondható. A városok külső részei azonban már kicsit veszélyesebbnek néznek ki, de azok sem vészesek, ha párjával vagy csapattal megy az ember. Lehet hogy egyedüli nőként nem a legideálisabb, de nem egy ,,solo traveller” hátizsákkal utazó fiatal lánnyal találkoztam akik megtették ezeket az utakat is úgy, hogy nem esett semmi bajuk.

Hajléktalan embert én például az ittlétem alatt csak egyszer, talán kétszer láttam. Őszintén szólva nem tudom, hogy itt mi a szabály, tartózkodhatnak-e az utcán vagy sem, vannak-e egyáltalán ilyen szerencsétlen helyzetben lévő emberek, vagy valóban ilyen csekély a számuk... Az bizonyos azonban hogy legtöbbször a tradicionális öltözéket (karimás keménykalap, többrétegű felsőöltözék/pulóverek, színes szoknya, fonott haj stb.) viselő; nagy, szivárványos zsákot cipelő nénik szoktak néha a járdaszegélyen megpihenni, de ez teljesen érthető, hiszen mindig valami nehéz dolgot cipelnek hátukon.

Puno például az egyik legbiztonsagosabb helyek közé tartozik. Rengeteg fiatal mászkál az utcákon, késői órákban is, (ha éppen nincsen karantén tilalom) a rendőrök pedig non-stop dolgoznak. Ritkán előfordult, hogy egyedül mentem haza a munkám után, ha éppen párom nem jött elém és a kollégáim is más irányba sétáltak, de soha nem történt semmi ami félelemre adott volna okot (ez Puno város központjává vonatkozik!).

Összességében azt kell mondanom, hogy Peru biztonságos helynek számít a legtöbb szempontból.

Viszont sajnos szomorúsággal tölt el egy olyan esemény, ami a közelmúltban történt, a belga hölgy, Natacha de Crombrugghe esete. Mindenkeppen említést kell tennem róla, hiszen nem lenne hiteles és teljes ez a blogbejegyzés, ha nem vennènk számításba a történteket. Bár igen kevés információt tudunk még mindig az esetről, ami bizonyos, az az, hogy az egyedül utazó lány január 24-e óta hiányzó személynek számít. Utoljára Arequipában, az ismert Colca-Canyonban látták. Azóta semmi hír nincs róla, állítólag csak a hátizsákját találták meg a hotelben, ahol tartózkodott. A belga és a perui kormány is egyaránt részt vesz keresésében, mely mára már világhírré nőtte ki magát, a belga külügyminisztérium pedig kireptette a szülőket az Andok térségébe a nyomozás idejére.

Egy másik említésre méltó sajnálatos jelenség, (mely viszont igen jellemző Perura), az a ,,Sendero Luminoso” (,,Shining Path”- azaz ,,Fényes Ösvény”) kommunista gerillaszervezet, hivatalosan a ,,Partido Comunista del Peru”- PCP, azaz a perui kommunista párt, ami azonban több, mint egy párt, hiszen mind az Egyesült Államok, mind Kanada, valamint még Peru is terrorszervezetté nyilvánította ki több évtizede tartó tevékenykedése miatt. Azon kívül, hogy állandóan puccsot akarnak végrehajtani- bár a kommunista Pedro Castillo (jelenlegi miniszterelnök) 2021. június 6-i megválasztása után reméljük most egy időre lenyugszanak legalább ilyen téren- híresek brutalitásukról; civilek, tisztviselők és földművesek ellen egyaránt elkövetett gyilkosságokért, erőszak alkalmazásáért, fizikai bántalmazásért.

Az említett választások előtt történt például egy incidens Amazonia területén, ahol a terrorista szervezet meggyilkolt 14 civilt, köztük 2 gyermeket. Az indok pedig nem más, mint a másik elnökjelölt, Keiko Fujimori (Alberto Fujimori lányának) támogatása. Mivel ilyen alapokon szemelték ki áldozataikat, a perui rendőrség fajirtás bűnéért indított ellenük eljárást, de köztudott, hogy az ilyen és ehhez hasonló tetteikre a Fényes Ösvény szervezet úgy utal, mint “társadalmi tisztogatás” és nézeteik szerint abszolút jogosan indokolt minden cselekedetük.

A Fényes Ösvény történelme és az ártatlan állampolgárok ellen elkövetett brutális gyilkosságaik, úgynevezett ,,tisztogatásaik” egyébként önmagában egy külön bejegyzést, ha nem egy egész könyvet érdemelne. Bár valóban rettegésben tartják a helyieket, sajnos sokan még így is támogatják őket.

Turistákra nézve nem jelentenek nagy veszélyt, sőt, vajmi kevés az esélye hogy utunk során beléjük botlanánk. A szervezet által okozott félelem inkább a perui belpolitikára vonatkozik amit jobb, ha tudunk és ismerünk, de aktívan félni nem kell tőlük, hiszen ez nem indokolt (hacsak nem kívánjuk őket személyesen felkeresni egy esetleges vélemény valamint ideológiabeli eltérés kinyilvánítására).

Hogy mi történt Natacha-val, vagy mit tervez következő lépésként a Fényes Ösvény, az egyelőre rejtély. Mindenesetre én az objektív, széleskörű tájékoztatást tartom fontosnak, hogy mindenki képes legyen magától eldönteni, hogy mégis hova kategorizálná be az országot (köz)biztonság terén, ismervén ezeket a tényeket, tehát nem elijesztésből írtam ezen rész végére ezeket a megtörtént eseteket.

Azonban senkit nem szándékozom elbátorítani Perutól, hiszen fantasztikus élmény meglátogatni ezt az országot. Ne felejtsük el, hogy igazságosan kell mérlegelni, jót rosszat egybevetve, hogy teljes képet kapjunk. Tartsuk szem előtt, hogy minden országban megvannak a kontrasztok (az Andrássy út sem egyenlő a Hős utcával!).