Gondolatok az orosz-ukrán háborúról

 Mindenki, aki legalább egy kis szenvedésnek ki volt téve élete során, pontosan tudja, hogy az emberi lét az maga a küzdelem. Állandó csatákat kell megvívni önmagunkkal, a környezetünkkel, minden olyan akadállyal melyek kitűzött céljaink elérésében gátolnak minket.

 Badarság lenne azt hinni, hogy a pacifizmus egy gyakorlatban is jól működő életszemlélet, filozófiai felfogás. Sajnos mindig lesznek olyan emberek, akik lelkiismeret-furdalás nélkül használják ki az olyanokat, akik elszántan hisznek a pacifista nézeteknek; sátáni vigyorral fognak a békeaktivisták arcába nevetni. Ez mindig is így volt a történelem során. Ez az a réteg, az az elit politikai-bankári kör, akik rendszeresen profitálnak a háborúkból, akik sok esetben személyesen felelősek, de legalább valamilyen szinten köthetőek a szándékosan és tudatosan generált pszichológiai propagandáért, mely mindig a gyűlöletet szítja az Európai országok között, vagy rosszabb esetben az országon belül. 

Igen, sok fiatal van aki vonzódik a háború gondolatához, pontosabban ahhoz, hogy harcoljon. Ez egy teljesen természetes reakciója az emberi elmének az évmilliókon át génállományunkba épült túlélési ösztönre. Ha az ember szeret valamit vagy valakit, akkor igenis harcolni fog ha azt megtámadják, legyen ez a párunk, családunk, országunk. És egy ilyen szituációban mindig örökös vita lesz, hogy kívülállóként kinek adunk igazat, hiszen borzasztó könnyű a békéről papolni addig, amíg minket is el nem ér egy hasonló helyzet, melyben a szubmisszív, passzív viselkedés egyértelmű veszteséget eredményezne. 

Nem azzal van a baj, ha az ember harcolni akar, hiszen még a legbékésebbnek tartott buddhista tanokat követő hívek is egyfajta küzdelmet hajtanak végre a mindennapok során, elvégre küzdelem az is, hogy törekedjünk jobb önmagunk lenni, hogy ellenálljunk vágyainknak, hogy fejlődjünk. A küzdelem, a harc alapvetően nem negatív, ezek mind mozgást eredményeznek, melyről tudjuk, hogy az emberi élet, sőt, az egész általunk felfogott világnak az alaptörvénye, hiszen változás nélkül nincs előrehaladás. Még ha ciklikusan ismétlődő világszemléletet is vallunk, mint a hindu mitológia, akkor is elkerülhetetlen hogy az életnek része legyen a küzdelem valamilyen formában.

A probléma azzal a felfogással kezdődik, hogy sokan úgy véljük, hogy az egyetlen út a béke. Valóban, a legtöbb ember nem akar mást, mint békében és nyugalomban élni, teret adni másoknak s ezen minimális tiszteletnek kölcsönösségét alapvetőnek tekinteni. Egy tökéletes világban ez működne is, ahol az ember nem gyarló, de ez itt a Föld nevű bolygó, ahol az álmaink nem egyeznek feltétlen a valósággal. Mindig voltak, vannak és lehet hogy mindig lesznek is olyan emberek akik csak a saját érdekeiket fogják nézni, mely legtöbb esetben a materiális igényekre fordul: pénz, vagyon. Ha ezen igények kielégítése megtörtént, nem marad más, mint valami új cél kijelölése, mely ilyenkor általában a hatalom lesz. Ez a tökéletes főzet a garantáltan pszichopata elme kialakulására. S tudjuk, hogy léteznek ilyen emberek, azt is tudjuk hogy milyen pozíciókat töltenek be társadalmunkban. Általában ők a világot vezető politikusok, cégek tulajdonosai, bankárok, stb... Ezek az emberek annyira távol állnak már a valóságtól, hogy mit sem fog számítani nekik többezer fiatal férfi hősi katonai halált halván elrabolt élete. Nem fogja érdekelni őket, ha civileket bombáznak. Az sem, ha olyan infláció alakul ki, hogy az emberek nem fognak tudni mit venni, hogy éhségüket csillapítsák. Mit számít ha nincs munka, csak éhség és félelem...?. Ha tönkreteszik millió ember álmát s a háború pontjáig belefektetett összes idejét, energiáját? Semmit. Ezeknek a végtelen hatalommal rendelkező embereknek ez pont semmit sem fog számítani.

Az orosz-ukrán háborút akár egy előre megtervezett eseménykint is lehet tekinteni az évtizedek alatt folyamatosan és tudatosan keltett konfliktus és feszültség miatt. Nincs értelme ócsárolni Putin-t, sem pedig isteníteni Zelenskyy-t vagy fordítva. Egyik vezető sem képviseli az országában élők igényeit, ahogy egyik másik európai politikus sem. Eléggé irónikus, hogy ez lenne az egyetlen feladata a reprezentatív demokráciának.

Az is igaz, hogy sosem lesz olyan, hogy egy témában mindenki egyetértsen. De az alapvető emberi jogokban minden ember ugyanazon a véleményen osztozik, csak a kivitelezésről gondolunk sok esetben mást. Egy biztos; legtöbbünk nem akar Európában háborút, legalábbis nem ilyet. Ha már muszáj, akkor legyen egyszer egy olyan háború, ahol azok a vérszomjas gyáva férgek vonulnak csatatérre akik a villájukban, bunkerukben egy tollfirkantással teszik tönkre vagy éppen veszik el többmillió ártatlan ember életét, hogy utána szépen meggazdagodjanak belőle. 

 Az utóbbi években teljesen a feje tetejére állt a világ, s nagyon könnyen érezhetjük úgy, hogy elveszítjük józan eszünket, nem létezik többé olyan dolog, hogy “mentális egészség”. Azonban nem hagyhatjuk magunkat ilyen könnyen befolyásolni. Minden esetben meg kell tartanunk az egészséges szkepticizmust, s sokszor a sorok között kell olvasni. Itt most nem az a kérdés, hogy ki a rossz, Ukrajna vagy Oroszország, vagy hogy pártoljunk az egyik mellett, és utáljuk a másikat. Fel kell fogni a helyzet összetettségét, hiszen az adott országokban sem ért mindenki egyet, erre a legjobb példa a letartóztatott orosz béketüntetők. Észre kell vennünk, hogy az ősi “divide et impera” azaz “oszd meg és uralkodj” elven működik minden a mai napig. Valakinek előnye a háború, de azok nem mi vagyunk, az átlagemberek. Mi, és főként a hős fiatal katonák csak elszenvedjük egy ilyen konfliktusnak a borzalmas következményeit, miközben azt hallgatjuk hőn kedvelt politikusainktol, hogy nem kell félni, már úton a segítség. Nincs semmiféle segítség, s hiába is várnánk azt. Ébredjünk fel végre, hogy tetteinknek igenis következménye van, s bár ha nem is tudatos, de az ignorancia és az ebből adódó nem cselekvés, passzivitás, ugyanúgy nehéz időket fog generálni. Ne nézzünk annyit híreket. Ne töltsünk annyi időt a social médián. Ne ítéljünk elhamarkodottan. Ne generáljunk több felesleges konfliktust embertársaink között. Ne higgyünk el mindent, még a “hiteles” forrásoknak sem. Legyünk résen, s tartsuk észben hogy nagyon sok rossz ember él és sétál szabadlábon ezen a Földön. De mindemellett próbáljuk megőrizni szívünk nyitottságát. Ajánljunk fel segítséget, ha látjuk, hogy valakinek szüksége van rá. Meditáljunk a saját egészségünk, és másokra való hatásunk érdekében. Figyeljünk és tanuljunk. Legyünk felkészültek. Öleljük meg azokat akiket szeretünk, s ne feledjük soha saját halandóságunkat. Menjünk ki a természetbe, s csodáljuk meg az állatvilágot. Mindezt úgy, hogy igyekezzünk mindvégig tudatosak és tájékozottak lenni. De ami a legfontosabb: ne veszítsük el az emberségünket. Egy emberben benne van a potencia arra hogy jó vagy akár rossz legyen. Hallgassunk a belső erkölcsi iránytűnkre, s kövessük azt. Főleg ilyen nehéz, háborús időkben.